Megemlékezés a „málenkij robot” áldozatairól

„ Messze szállott rátok az éjnek sötétje

Messze pihentek Ti az idegen földbe

A hazától távol vannak csontjaitok

Itt megépítettük emlék hantjaitok

Mi Tinéktek mostan ennyit tudunk adni

Kik oda haltatok, szeretetünk ennyi

Elhoztuk most haza örökös emlékre

Pihenjetek békén itt e gyászos kertbe!”

Sütő Béla: Örök emlék című versében olvastam ezeket a gondolatokat, melyek nagyon megfogtak engem. Maga a vers egy emlék. Mi utódok pedig annyit tehetünk, hogy gondolatban tisztelettel fejet hajtunk és kegyelettel emlékezünk, az előtt a 180 tiszakerecsenyi ember előtt, akiket 1944. december 5-én elhurcoltak a „málenkij robotra”.

Ezeket a 18 és 50 év közötti férfiakat háromnapi jóvátételi munka helyett a szolyvai gyűjtőtáborba kísérték gyalog, majd onnan a Gulág koncentrációs táboraiba kerültek. Megjárták a poklok-poklát, embertelen körülmények között, éhesen, fázva, betegen teltek a napjaik és az éveik.

Örökre bevésődött ez az esemény generációról generációra a Kerecsenyi emberek szívébe, mint ahogyan a szobrászmester is örök időkre bevéste a márványba az áldozatok nevét. Azoknak a nevét, akiket megfosztottak emberi méltóságuktól, és akiknek még a végtisztesség sem adatott meg, akikért a harang nem szólt.

Emlékezzünk rájuk tisztelettel és kegyelettel!

Sokan közülük hazatértek, de többségük nem érte meg az öregkort.

Egyetlen túlélő még a faluban Liba Jóska bácsi. Számára nagyon jó egészséget kívánok!

Biró Zoltán

polgármester